Posted on Hozzászólás most!

Amit nem mondanak el az oxitocinról

Az oxitocin egy hormon, ami serkenti az anyatej ürülését, elősegíti a méh összehúzódását, férfiakban pedig a sperma ürüléséért felel. Ezen kívül még számos más hatása is van. Aki egy kicsit is elkezd utánajárni a szülés folyamatának, az tuti szembetalálkozik az oxitocinnal.  Amit sok helyen hallani róla, az az hogy az adrenalin “kioltja” a hatását, illetve, hogy a szintetikus oxitocin maga az ördög. Ennyire azért nem egyszerű a történet. Szeretném árnyalni egy kicsit ezt a képet.

oxitocin_ujsulott.jpg

Mivel a szülés egy nagyon érzékeny téma, szögezzük le, hogy…

  • …jelen információk tudományos publikációkból származnak.
  • …több évnyi tudományos világban eltöltött tapasztalataim alapján el tudom különíteni egymástól a félrevezető, pontatlan és a valódi információkat.
  • …jelen információk nem helyettesítik a képzett, szülészettel foglalkozó emberek szakmai útmutatásait.
  • …amit itt olvasni fogsz, az tudomány. Se több, se kevesebb. Úgy érts mindent, ahogy írom, nincs mögötte dobozolás.
  • …cikkemmel segíteni is szeretnék azoknak, akiknek nem úgy alakult a szülése, ahogy eltervezte.

Nem csak az adrenalin meg az oxitocin számít

Gyakran találkozhatunk azzal az információval, hogy az adrenalin “kioltja” az oxitocin hatását. Ezért van, hogy nem szabad stresszelni szülés alatt, mert akkor adrenalin keletkezik és leáll a szülés. Mint ahogy az állatoknál is van ilyen, hogy megvárják,amíg elmúlik a veszély és addig nincs vajúdás. Ez önmagában igaz. De kevés. Nem a teljes valóság.

faj_jaderz.jpg

Az adrenalint mindenki stressz hormonként ismeri. Ám azt ne felejtsük el, hogy a stressznek több fajtája van. Megfigyelték, hogy egyes nőkben az adrenalin pont hogy segítette a vajúdást. Egyrészt azért, mert növeli az éberséget, így nem vakítja el a tudatodat a fájdalom, eszedbe jutnak a légzéstechnikák stb. Másrészt pedig kortizol is termelődik, ami növeli a prosztaglandin szintet. A méh összehúzódásáért nemcsak az oxitocin felel, hanem a prosztaglandin is.  A kortizol még arra is képes, hogy növelje a szervezet saját oxitocin elválasztását. Azt se felejtsük el, hogy a szervezet gyakran úgy reagál a stresszre, hogy nem megállítja, hanem rágyorsít a vajúdásra, vagyis minél előbb “le akarja tudni” a szülést, hogy aztán el lehessen futni. Ez a magyarázata annak, hogy miért szülnek meg nők nagyon stesszes helyzetekben. Biztosan te is láttál már ilyet filmekben. Ott van például Lynette Scavo a Született feleségekből. Na, ez a valóságban is lehetséges. Tehát önmagában nem a stressz és az adrenalin szint számít, hanem hogy azt Te hogyan értékeled. Magas adrenalin szinttel is lehet szülni.

Az oxitocin és az adrenalin mellett számos más vegyület is szerepet játszik a méh összehúzódások és így a tágulás folyamatában. A teljesség igénye nélkül íme néhány példa: noradrenalin, béta-endorfin, prolaktin, prosztaglandinok. Ezért van például az, hogy az oxitocin szint emelkedése nem jár azonnali összehúzódással. Vagyis nem olyan ez, mint egy hinta, hogy ha meglököd oxitocinnal a méhet, akkor az összehúzódik. Ennek háttere az idegi összeköttetésekben keresendő.

Nincs veszve a világ akkor sem, ha mesterséges oxitocint kapsz

Azt szokták mondani, hogy a mesterséges oxitocin nem jut be az agyba, ezért a viselkedésre vonatkozó hatásait nem tudja kifejteni. Sérül a kötődés és nem érvényesül az oxitocin természetes fájdalomcsillapító hatása sem, mert a szintetikus oxitocin egy idő után leállítja a szervezet saját oxitocin termelődését. Ez is igaz. De ez is kevés.

szules_fajderz.jpg

A szintetikus és természetes oxitocin amúgy teljesen ugyanolyan. Kémiailag ugyanaz a 9 aminosav alakotja.  A természetes oxitocin se jut be az agyba, ha már egyszer kijutott. Mivel az agyban termelődik, ezért egy része ott helyben hat, másik része pedig vándorútra indul többek között a méh felé. A szintetikus oxitocint a vérbe adják, tehát valóban nem képes arra, hogy segítse a kötődést és a fájdalomcsillapítást, de itt jön képbe a béta-endorfin. A béta-endorfin egy endogén opioid,vagyis egy természetes fájdalomcsillapító. A saját oxitocin csökkenése befolyásolni tudja valóban a termelődését, de a külső körülmények sokkal inkább. Mi következik ebből? Attól, hogy az ember mesterséges oxitocint kap, még nem kell egyből lemondania a saját fájdalomcsillapító apparátusáról, ha mellette támogató, biztonságos közegben van. A kötődés kialakulását pedig sokkal inkább befolyásolja az aranyóra, a zavartalan bőr-bőr kontaktus az újszülöttel, nem a szülés alatt felszabaduló saját hormon szabja meg kizárólagosan a kötődést.

A mesterséges oxitocinnal a legnagyobb probléma valójában a hiperstimuláció. Ez azt jelenti, hogy egy idő után a méh túl sok ingert kap az összehúzódásra, ezért egy fájás 2 percig vagy még tovább tart. Ez a babára is káros. Viszont azt figyelték meg a kutatók, hogy ha pulzatívan adagolják az oxitocint, vagyis kis löketekben, akkor ez kisebb eséllyel fordul elő. De ha valami, akkor az, hogy hogyan és mennyi oxitocint kötnek be, teljesen egyénfüggő, szakember dolga.

Epidurális fájdalomcsillapításnál kevesebb szenzoros jel jut vissza az agyba (hát ugye, ezért csillapítja a fájdalmat), ezért csökkenhet a szevezet saját oxitocin termelése. De ez sem törvényszerű. Ráadásul az enyhülő fájdalom csökkentheti a stresszt, ami meg növeli az oxitocin termelést. Szóval szépen kikompenzálódik.

A hormonok csak hormonok

Mindez amit leírtam szép és jó, de nem borítékol semmit. Azt hisszük, hogy azzal, hogy leírjuk a hormonokat, már meg is van a szülés tudományos háttere?  Te nem a hormonjaid vagy! A hormonok összjátéka egy testi válasz külső vagy belső változásokra. Ráadásul egy nemrég megjelent cikk szerint szülésnél sokkal inkább a külső körülmények számítanak.

oxitocin_pocak.jpg

Azok a cikkek, ahol hormon szintet mértek szülés alatt nagyrészt az 1970-es, ’80-as években íródtak. Ma már nagyon nehezen fogadna el az etikai bizottság ilyen kísérleteket. Gondolj bele, hogy te mit szólnál, ha beküldenének egy undok szülésznőt, hogy növeljék az adrenalin szinted a kutatás kedvéért. Ráadásul nehezen összehasonlíthatóak a különböző esetek. Minden ember más. Máshogy termel adrenalint az, aki dohányzik, magas a vérnyomása stb. A lehetséges komplikációk ezer meg ezer dolog függvénye. Na meg a hosszú távú hatásokról aztán tényleg senkinek nincs halvány lila gőze sem. Hogy azért lesz ilyen-olyan a gyerek, ha felnő, mert te szintetikus oxitocinnal szülted. Minden valamire való cikkben azt írták, hogy a hosszú távú hatásokat még tovább kell kutatni. És ha valami nehéz, akkor az ez!

A hormonokban az a jó, hogy sok van belőlük. Mint ahogy a neurotranszmitterekből is. (Mivel az oxitocin az agyban is hat, ezért az is.) A szervezetünk okos jószág, mindig van egy B-terve. Na jó, nem mindig, de gyakran. Ha nem működik az egyik rendszer, akkor bekapcsol másikat, kerülőúton, de megoldja a feladatot. Kár ezen aggódni.

Mi a lényeg?

  • Ne törj össze, mint a ropi, ha valami nem úgy alakul, ahogy eltervezted! Egy beavatkozásokkal teli szülés is lehet szép élmény. Elutazott a dokid, akiben bízol?Lebetegedett a szülésznőd? Nem azt a szülőszobát kaptad, amit kinéztél? Bekötik az oxitocint? Mindettől bestresszelsz?  Na és akkor mi van? Remélem mostmár látod, hogy semmi értelme, hogy rágörcsölj a hormontermelésedre.
  • Nem minden beavatkozás rossz. Az indokolatlan persze felesleges és előfordulhat, hogy káros is, ezért kerülni kell. De ha van, akkor sincs veszve a semmi.
  • A szülésre készülni nagyon is ér: informálódni (a császárról is!), stresszkezelési technikákat gyakorolni, légzéstechnikát tanulni, illóolajt beszerezni, támogató környezetet találni stb. Ez nem könnyű! De megér egy próbát.
  • Egy olyan összetett élettani folyamat, mint a szülés nem múlhat egy-két molekulán. Komplett szerv-és hormonrendszerek összjátéka az egész.
  • Nem ezen az egy napon múlik a gyermeked boldogsága és az egész élete. Ez tudomány.

oxitocin_anya.jpg

Források:

https://bmcpregnancychildbirth.biomedcentral.com/articles/10.1186/s12884-019-2365-9

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4720867/

https://www.unicef.org.uk/babyfriendly/wp-content/uploads/sites/2/2018/11/Intrapartum-administration-of-synthetic-oxytocin-Karin-Cadwell.pdf

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .