Az endo, azaz endometriózis nagyjából ugyanannyi embert érint Magyarországon, mint az asztma. Mégsem ismerjük eléggé. Miért is kéne ismerni? Nos, azért mert egy nagyon nehezen észrevehető betegségről van szó, ezért igenis mindenkinek hallania kell róla, hogy eljusson a híre az érintettekhez. Bárkinek az anyukája, húga, nővére, barátnője, menyasszonya, felesége vagy lánya lehet érintett.

A méhnyálkahártya sejtjei rossz helyre mennek
Az endometriózis a méhnyálkahártyáról, azaz endometriumról kapta a nevét, ugyanis ennél a betegségnél a méhnyálkahártya sejtjei elkezdenek a méhen kívül növekedeni. Olyan helyeken jelennek meg, ahol egyébként semmi keresnivalójuk nincsen, mint például: petefészek, kismedence, hashártya és így érintheti a húgyutakat és a végbelet is.
A problémát az okozza, hogy egyrészt attól, hogy kívül vannak még ugyanúgy viselkednek, mintha méhen belül lennének, tehát menstruáció idején leválnak és ez hatalmas fájdalommal járhat. Másrészt pedig ezek az endometriózis szigetek fizikailag elzárhatják az utat a petevezetékben, tehát meddőséget okozhatnak. Apropó meddőség:
Egyik vezető meddőségi ok
Endometriózisban szenvedők 40%-a meddő és úgy általában a meddő párok között is sok nő endometriózissal küzd.
Ennek hátterében egyrészt állhat a korábban említett fizikai akadály, ám lehet immunológiai oka is. A szervezet is észreveszei, hogy “hahó, ti mit kerestek itt, nektek méhen belül lenne a helyetek”, ám arra nem képes, hogy “visszaküldje” őket, ezért az immunrendszer akcióba lendül és gyulladáskeltő faktorok termelésével reagál a helyzetre. Nos, ez nem jó senkinek. Nyilvánvalóan az érintett nőnek nem hiányzik még egy gyulladás is a meglévő panaszai mellé. Ráadásul amikor a férfi spermiumai, mint idegen anyag bekerülnek, az még tovább “borzolja a kedélyeket”. Mindez odáig fajulhat, hogy a megfogant baba nem tud beágyazódni, így elveszíti a pár a magzatot.

Ismeretlen okok
Ahogy beleástam magam az endometriózis szakirodalmába, egyre inkább az foglamazódott meg bennem: ahány kutatás, annyi ok. Tehát fogalmunk sincs, hogy miért alakul ez ki. Azért néhány ötletünk van. A leggyakoribb “eredet történet” a retrográd menstruáció. Ez azt jelenti, hogy ahelyett, hogy a menstruációs vér (amiben méhnyálkahártya darabok is vannak) szépen kifelé, a hüvely felé távozna, elkezd visszafelé vándorolni, a petevezetéken át, ki a méhből. Nem úgy kell ezt elképzelni, hogy az összes vér felfelé áramlik. Nem. Ezt észre sem vesszük, csupán pár sejt “megszökik”. Ez egy elképzelhető válasz arra, hogy hogyan kerülnek ki a sejtek, ám arra nem ad választ, hogy ez a visszafelé menés hogy jut a szervezet eszébe? Na, ez az amire valójában nem tudunk válaszolni.
Persze a “klasszikus” történet igaz rá is: van genetikai hajlam, ám környezeti hatás hozza ki a betegséget. Éppen ezért:
Nem kell megvárni, hogy beteg legyél ahhoz, hogy életmódot válts!
A genetikádon persze nem tudsz változtatni, de azt kimutatták, hogy a krónikus streszz, a helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód hajlamosít a betegségre. Mindezeken egy életmódváltással “könnyedén” változtatni lehet (tudom én, hogy ez nem megy egyik napról a másikra) és így még ha hajlamunk is van rá csökkenthetjük a betegség kialaukásának esélyét. Sajnos teljesen elkerülni nem lehet. Honnan tudhatjuk, hogy van-e hajlamunk az endora? Akkor, ha pl. igaz ránk a:
- Magas ösztrogén-szint
- Magas ösztogén expozíció magzati korban (vagyis az anyukánkat érte valami nagy ösztogénlöket, amíg mi a pocakjában voltunk, ami előfordulhat természetes módon is, de egyesek szerint a szója is okozhat ilyet, de erre normális tudományos cikket nem találtam)
- Ösztrogén-receptor polimorfizmusa (ez azt jelenti, hogy neked kicsit másképp néz ki a receptorod, mint az átlagnak)
- Magas prosztaglandin-szint
- Alhasi trauma (nem csak balesetre kell itt gondolni, ide tartozik a császármetszés is)
- Immun problémák
Ezek nagy részéről ugyebár fogalmunk sincsen, hiszen nem látunk rá pl. az ösztogén-receptorunkra, tehát éppen ezért mindenkinek ajánlatos egészségesen élni.
Diagnózis és kezelés
Az a legnagyobb probléma az endoval, hogy a képalkotó eljárásaink, mint például ultrahang vagy MRI nem mindig képesek kimutatni, ezeket a kis endometriózis szigeteket. Ha például a petefészekben jelenik meg, akkor cisztaként hüvelyi ultrahangon látható, ám a méh felszínén lévő kis csomók már nem. Éppen ezért a legbiztosabb diagnózis az egyben a kezelés is, ami nem más, mint a műtét. Általában laparoszkópos beavatkozást végeznek, vagyis nem vágják fel az ember hasát, hanem csak pici lyukakat ejtenek és azon keresztül kamera segítségével nézik meg, hogy hol vannak a csomók. Ha találnak ilyen endometriózis szigetet, akkor egyúttal el is tudják tünetni.
Ez elsőre nagyon jól hangzik, ám azt tudni kell, hogy akinél már egyszer megjelent az endometriózis, annál bármikor kiújulhat megint. Van, akit 5 évente műteni kell, mást elég 10 évente. Sokan kapnak gyógyszeres kezelést a kiújulás elkerülése végett.
Azt szokták mondani, hogy a várandósság egy jó terápia, de ugye ez “jó vicc” olyankor, amikor a betegek 40%-a meddő és valójában nem is oldja meg a problémát, csak mivel egy ideig szünetel a peteérés és nincs menstruáció, nincsenek tünetek sem. Apropó tünetek:
Fájdalom, fájdalom és még több fájdalom
Az endo legfőbb tünetei:
- FÁJDALMAS menstruáció
- FÁJDALMAS együttlét
- Állandó, tartós kismedencei FÁJDALOM
- FÁJDALOM vizelet-és székletürítéskor
A legnagyobb fájdalmak menstuáció idején jelentkeznek.
Ha csak egy dolgot jegyzel meg mindabból, amit leírtam, akkor az ez legyen:
A FÁJDALMAS MENSTRUÁCIÓ NEM NORMÁLIS, EZ NEM HISZTI!
Sokszor a betegség diagnózisát és kezelését az is késlelteti, hogy a környezet elbagatellizálja a nő fájdalmát. A betegség diagnózia így is átlagosan 4 évig tart.
Szóval ezeket el kell felejteni:
“Ugyan már, ez mindenkinek fáj!”
“Ez ezzel jár.”
“Ha még ezt sem bírod ki, akkor hogy fogod bírni a szülést?”
“Nem eshetsz minden hónapban ágynak, szedd össze magad!”
Még több info
Ha szeretnél még többet tudni a betegségről vagy ha esetleg úgy érzed, hogy érintett vagy Te vagy családtagod, barátnőd, akkor látogass el IDE.
Ha személyes történeteken keresztül szeretnél megismerkedni a betegséggel, akkor ajánlom Árvai Nóra: Nők a fájdalom árnyékában című könyvét, vagy a weboldalát, ahol vannak sikertörténetek is. Youtube-on pedig HeyJulie vagy a For Her vlogot, de instán is találsz bőven személyes oldalakat.