6 dolog, amit tudnod kell a rákról

Rák, tumor, daganat. Mindannyian találkoztunk már ezzel a betegséggel. Azt gondolom mondanom sem kell, hogy egy halálos betegségről van szó. De ahhoz képest, hogy milyen sokat hallani róla, elég hiányosak az információk. Nagyon sok a tévhit, aminek akár súlyos következményei is lehetnek. Mint például az, hogy ilyen-olyan “csodamódszerek” miatt abba hagyják az orvosi kezeléseket a betegek, amivel tovább rontanak saját állapotukon. Meg kell tudni különböztetni, hogy mi a “csodamódszer” és mi az, ami tényleg hasznos, hatásos. De ehhez, ha tetszik, ha nem tudni kell néhány dolgot.

osztodas_rak.jpg

1. Genetikai háttere van, de nem feltétlenül öröklődik

Akkor lesz rákos egy sejt, amikor elfelejt meghalni. A daganat nem más, mint egy rakás kontrolálatlanul osztódó sejt, Csak annak élnek, hogy szaporodjanak. Ahhoz, hogy kialakuljon egy tumor, el kell romlania a DNS-nek. (Ha szeretnél többet tudni a DNS-ről kattints ide és ide). Nem is elegendő egy hiba. Minimum 3 hiba kell, de a valóságban sokkal több helyen elromik a sejt. 

  1. Osztódás: Alapból a sejtekben (itt egy kis alapozó a sejtekről) nagyon ellenőrzött folyamat az, hogy mikor osztódjon és meddig éljen. Igen, minden sejtnek megvan a maga élethossza, ezt az infot is DNS rejti. Amikor ez a folyamat felborul, a sejt folyamatosan azt a jelet kapja, hogy neki osztódnia kell. Erre jó példa az, hogy amikor még a sejtek kicsik, kapni szoktak a környezetükből növekedési faktorokat, hogy szép nagyra nőhessenek. A sejteken található recceptorokkal (amiket kicsi antennának kell elképzelni) fogják be a jeleket. Ha egy sejten egy hiba miatt túl sok receptor lesz, akkor már akkor is őrült módjára növekedni kezd, ha csak kevés jelet kap.
  2. Hibajavítók: A DNS-en folyamatosan keletkeznek hibák. Minden egyes osztódásnál több százezer hiba lesz a DNS-en. Szerencsére vannak enzimeink (ha ez a szó kínai neked, akkor katt ide), akik ezt észreveszik és kijavítják. Ők a DNS-hibajavítók. Olyan is előfordul, hogy ha nagyon súlyos hiba keletkezik a sejt inkább megöli magát. Rákos sejtekben ez a folyamat nem vagy alig működik. A hibák megmaradnak, a sejt nem hal meg, sőt! Osztódik tovább….és tovább…és még tovább…
  3. Immunrendszer: Egy normális sejt a sejtmembránjára kirakosgat fehérjéket, szénhidrátokat, hogy a többi sejt tudja, hogy ő ki fia-borja. Olyan ez, mint egy házszám vagy cégér. Ami a legfontosabb az az, hogy az immunrendszer is tudja, hogy ez a saját májam sejtje, ez meg egy izomsejt stb. A rákos sejtek számos módszerrel át tudják verni az immunrendszert. Az immunsejtek 10 percenként elpusztítanak egy rákos sejtet minden ember szervezetében. Tehát ha kialakult egy tumor, akkor az 1000%, hogy kijátszotta az immunrendszert. Vagy megváltoztatják a cégérüket vagy egész egyszerűen mást raknak ki a sejtre. Amúgy egyes kötőszöveti sejtek áruló módon még segíteni is szokták a tumorokat, elrejtik őket. Igen, valóban olyan ez, mint egy hadszíntér. Ezekhez a trükkökhöz számtalan receptornak, fehérjének el kell romlania a sejten belül. 

Ezek a hibák általában nem veleszületettek. A tumorok nagyon kis százaléka örökletes. Ha az, akkor az már gyerekkorban kiderül. Ezt a sok hibát a “remek” életmódunkkal szedegetjük össze. Na jó, annyi hozzátartozik az igazsághoz, hogy a hajlam öröklődhet. Magyarul, ha mondjuk egy család hordoz egy hibajavító enzim hibát, akkor ott sokkal gyakoribbak a daganatos megbetegedések.

2. Feltalálták a rák ellenszerét…vagy mégsem?

Ha beírod egy keresőprogramba, hogy “rák ellenszere” számtalan cikket fogsz találni. Mindegyik nagyon lelkesítő és leígéri neked a Napot is az égről. Aztán amikor te leszel beteg és ott fekszel az ágyon, kiderül, hogy nem olyan egyszerű ez. Az új szerek nagy része még fejlesztés alatt van. De ami a legeslegfontosabb: nem létezik egyetlen egy megoldás! Az előző pontból láthattad, hogy sok mindennek el kell romlania egy tumor kialakulásához. Nyílvánvaló, hogy nem minden emberben ugyanaz a 15-20 gén romlik el. Ezért különbség van emlőrákos és emlőrákos között. Nem is kicsi. Különböző gyógyszerekre, kezelésekre van szükségük. Vannak nagyon jól működő szerek pl. a tüdőrák egyes fajtáira, de ha te nem pont abban szenvedsz, akkor kevesebb az esélyed a túlélésre. Rengeteg kutatóintézet foglalkozik azzal, hogy első körben megfelelően tudjuk tipizálni a tumort, vagyis megmondani, hogy az adott betegben mi a hiba. Ha ez megvan, akkor megkaphatja az adott ráktípus ellenszerét. Manapság egyébként az immunrendszer felé fordult a kutatók figyelme és már nem vergődnek azzal, hogy kinyírják a rákos sejteket, inkább az immunsejteket akarják rávenni, hogy tegye meg. Ezek az eredmények valóban ígéretesek is és egyes tumoroknál hatásos is, de itt sem egyetlen egy mindenkinek használható szerről van szó, hanem egy módszerről, amivel jobban kezelhető a betegség. Tehát csak óvatosan ezekkel a cikkekel. Vedd észre, hogy csak egy-egy tumorról beszélnek és a szerek bevezetéséről csak ködösítenek…

kutato_rak.jpg

 

3. Mire észreveszik gyakran már túl késő

Szűrővizsgálat, szűrővizsgálat és szűrővizsgálat. Ezt a pontot nem is akarom túlragozni. Ne csak arra menj el, ami kötelező és ne csak akkor, amikor már fáj. Mire tüneteket okoz a rák, már annyira nagy, hogy műtét és gyógyszer mindenképpen kell. És nehogy azt hidd, hogy majd ki tudod tapintani. A rák bele tudja marni magát a szövetekbe, tök észrevétlen tud lenni. Szóval ezt bízd orvosra, szakemberre! Menj el! Mindig! Mindenhova!

4. Többféle kemoterápia van

A kemoterápia önmagában csak annyit jelent, hogy gyógyszeres kezelés. Tény, hogy a klasszikus, sejtgyilkos (citotoxikus) szereket szokták érteni alatta. Ezeknek mindenki által jól ismert mellékhatásai vannak: hajhullás, hányás, csontig hatoló fájdalom. Mindez azért van, mert ezek a terápiák tipikusan ágyuval verébre módszerek. Mivel a rákos sejtek gyorsan osztódnak, ezért ezek a gyógyszerek a gyorsan osztódó sejteket támadják meg. Egész pontosan a DNS-t teszik tönkre szándékosan. Igen ám, de vannak más sejtek is a szervezetben, amik gyorsan osztódnak, pl. haj (hajhullás), bélsejtek (emésztőrendszeri tünetek). Amikor tehetik elkerülik ezeket, de sokszor nincs más megoldás. Mert mire kiderül, hogy van tumor, már áttéteket képez. Vagyis elhagyja a kiindulási helyét és más szervekben is osztódik (és az a ciki, hogy az új helyen új hibákat is magukra szednek). És ha áttét van, akkor még nehezebb tipizálni és így kezelni. De valójában az új immunterápián alapuló szerek is technikailag kemoterápiák, hiszen ugyanúgy tabletták vagy injekciók formájában kapják a betegek. 

kemo_rak.jpg

5. A “csodamódszerek” közül nem mind hülyeség

Bármiől is legyen szó, a lényeg az, hogy a hagyományos orvoslást NEM szabad kihagyni. Sajnos sok pénzembernek megjelenik a dollárjel a szemében, ha egy kiszolgáltatott, sérülékeny, mindenre elszánt és bármennyit fizetni hajlandó beteg embert lát. Ez cseppet sem etikus, nem emberhez méltó viselkedés. Az ilyen módszereket még csak meg sem említem. Amiket most leírok, azok olyan példák, amik a kemoterápia, műtét stb. mellett (!) használhatóak.

Agykontroll: Ez a technika arról szól, hogy az ember megtanul rendesen ellazulni és ebben a relaxált állapotban kezd magával valamit. Jobban meghallja azt a bizonyos belső hangot és rájön arra, hogy az elméjével mi mindenre képes. Nem csak öngyógyításra, számos más dologra használható. Otthon, egyedül nem igazán lehet elsajátítani, de az ország több pontján szerveznek tanfolyamokat. Szerencsére ők mindig hangsúlyozzák, hogy előbb menj el orvoshoz. 

Pszichológus, coach, pap stb. (lelki terápia): Legfontosabb és leghasznosabb kiegészítő terápia. A környezetünk hat a génjeinkre (ha ez újdonság, akkor katt ide) és a környezetünkbe a belső világunk is beletartozik. Nem szabad legyinteni rá és elhanyagolni. Pláne olyankor, amikor a gyógyuláshoz mozgósítani kell az összes lelki muníciót. Nyugodtan el lehet járni szakemberhez, életmódót lehet váltani, el lehet költözni stb. Egy ilyen súlyos betegség egy egész család életét felborítja, szóval nem rossz dolog, ha az ember egy kicsit “kiképzi” magát kapcsolati kommunikáció téren akár. Ha van aki támogat és te is jóban vagy magaddal, erőt ad a gyógyuláshoz.

pszicho_rak.jpg

Béres Csepp: Nem, nem fizettek nekem, nem szponzorált tartalom. (Amúgy akár lehetne az is, mert tényleg király a Béres Csepp). Az immunfolyamatokhoz a sejteknek szükségük van nyomelemekre. Legfőképpen cinkre. Amikor a szervezet hadban áll egy ilyen súlyos kórral nem árt, ha egy kis extra segítséget nyújtunk neki. Szándékosan nem használom az immunerősítő szót, mert az szakmailag nem helytálló (erről majd írok még máskor). A Béres Csepp egyébként étvágyjavító és maga a tény, hogy egy végstádiumú beteg újra élvezni tudja az étkezést, már javítja a közérzetet.

Mindig járj utána rendesen, hogy mibe vágsz bele, miért adsz ki pénzt akár magadnak, akár családtagodnak! És ne feledd: ha azt tanácsolják, hogy hagyd abba az orvosi kezeléseket, kezdj gyanakodni!

6. Te magad is tethetsz ellene! Akár már most azonnal!

Ez nem kamu, ez tényleg így van! A dohányzás tényleg tüdőrákhoz vezethet, az alkohol májrákhoz, a szolárium bőrrákhoz, a rossz étkezés vastagbélrákhoz. Persze ez nem törvényszerű. Függ attól, hogy milyen mértékben károsítod magad, hogy mennyi ideig, hogy mik fordultak elő a családban és még sok más. De az életmód és a daganatos megbetegedések száma között egyértelmű összefüggés van.

cigi_rak.jpg

Sajnos az is igaz, hogy aki a lehető legegészségesebben él, az is lehet rákos. De a kutatások azt mondják, hogy helyes életmóddal harmadakkora esélyed lesz a rákra, mint annak aki nem vigyáz magára. Ez azért nem rossz. No, meg kire vigyázz,ha nem magadra? 

Szóljon hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ez a weboldal sütiket használ. A törvények értelmében kérlek, engedélyezd a sütik használatát vagy zárd be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás