Immunerősítés helyett immuntámogatás

Már néhány cikkemben elhintettem, hogy az “immunerősítés” nem helytálló szakmailag. Nos, most elárulom miért. Sőt! Azt is el fogom árulni, hogy mely szereknek van értelme és melyeknek nincs (vagy nem elég megalapozott) a tudományos háttere.

Egy kis immunológia gyorstalpaló

Mi mást is vehetnék alapul, ha nem kedvenc tanárom Dr. Falus András: Az immunológia alapjai tankönyvét. Az immunrendszer a szervezet integritásának megőrzéséért felel. Ugye milyen szépen hangzik?
Mit jelent ez?
Azt, hogy az immunrendszer elsődleges feladata a saját és idegen elemek elkülönítése. Az idegen dolgokat hívjuk antigénnek. A szervezet aztán eldönti, hogy erre hogyan reagál: tolerancia vagy támadás. Azt teszi mérlegre, hogy ez a valami veszélyes-e vagy sem. Az esetek nagyrészében ezt nagyon ügyesen el tudja különíteni, de néha hiba csúszik a rendszerbe, ez az allergia. Erről már bővebben írtam ITT. Egy saját sejt is lehet veszélyes (pl. rákos sejt), míg egy idegen anyag is lehet veszélytelen.

Mit szeretnénk?

Mindenki arra törekszik, hogy ne betegedjen meg. Jó pár betegséget baktériumok és vírusok okoznak. Összeszedjük őket a metrón, a munkahelyen, az étteremben az uszodában, akárhol. Bekerül a szervezetünkbe és az immunrendszer felveszi vele a harcot. Azt szeretnénk, ha ez a harc minden gond nélkül lezajlana és a bacik, vírusok úgy tűnnének el, hogy mi azt észre sem vesszük. Valójában ez naponta számos alkalommal megtörténik. A szervezetünkben naponta (!) keletkeznek rákos sejtek, de az immunrendszer szép csendben megförmeszti őket.
Azért akarjuk “erősíteni” az immunrendszerünket, hogy a kórokozókkal vívott csatában ő kerekedjen felül és ne a bacik, vírusok. Ebből a harc asszociációból ered (szerintem), hogy az immunrendszerünket erősnek akarjuk látni.

Mit jelent valójában az erős immunrendszer?

A biológiában az erősítés mindig valami többletet jelent. Hogy a normálhoz képest valami megnő. Mint például a gének esetén amikor azt mondjuk, hogy erősödik egy gén, akkor azt értjük alatta, hogy több fehérje keletkezik róla. Az immunrendszer esetében az erősödés allergiát vagy autoimmun válaszreakciót jelent. Tehát fokozódást, vagyis túlpörgést. Az allergia nem más, mint hogy az immunrendszer annyira nagyon jól működik, hogy veszélytelen dolgokat (pl. virágpor) is veszélyesnek ítél vagy épp a saját sejtjeink ellen fordul. Ez egyértelműen rossz. Így szakmai értelemben az immunerősítés káros.

Mit ért a köznyelv immunerősítés alatt?

Amikor immunerősítésről beszélünk, akkor senki nem az allergiára gondol (ugye?). Arra gondolunk, hogy szeretnénk épségben tudni az immunrendszerünket. Az a célunk, hogy NORMÁLIS legyen. Tehát immunerősítés alatt azt értjük, hogy a rendszer egyes pontjaiba úgy avatkozunk bele, hogy gyorsabban és alaposabban vegye fel a harcot a kórokozókkal.
Így az az igazság, hogy a mögötte lévő tartalom helyes, csak a szóhasználat helytelen. Valójában immuntámogatóknak kellene hívni őket. Nagyon fura mi? Ám korábban az is fura volt régen, hogy a file helyett fájlt írunk. Ma meg már teljesen természetes, hogy átvettük ezt az írásmódot. Tudom, nem vagyok nyelvész és nem kéne keverni az írásmódot és a szóhasználatot, de most csak arra gondolok, hogy meg lehet szokni a fura szavakat is idővel. Szóval tessék gyakorolni:

IMMUNTÁMOGATÓ IMMUNTÁMOGATÓ IMMUNTÁMOGATÓ

IMMUNTÁMOGATÓK, amelyeknek NEM igazán van értelme

  • Echinacea purpurea, azaz bíbor kasvirág: Sorry, de nem! Tudom, tele van a TV meg minden vele, hogy ezt adjad a gyereknek és akkor nem fog hiányozni az oviból. Az OGYÉI azt mondja, hogy 4 éves kor alatt egyik készítmény sem alkalmazható! Egyébként azért lett ilyen nagy divatja, mert több tanulmány is kimutatta, hogy lerövidíti a betegség idejét. De azt nem teszik hozzá, hogy ez csak akkor van így, ha a tünetek megjelenésétől alkalmazták. Megelőzésre nem jó. Nem csökkenti le a betegség kialakulásának valószínűségét.
  • Mikroelemek, ásványi anyagok keveréke (pl. Béres -csepp): Ez csak akkor jó igazán, ha a mikroelemekből hiány van a szervezetben. Alap esetben nincs rájuk szükség. Egy betegség során viszont rendesen elfogy a cink, réz, kobalt, magnézium és társai, ezért pótolni kell. Tehát ez a készítmény is lábadozásra jó, de megelőzésre kevésbé. (Hogy a rákot gyógyítja-e erról írtam már ITT)
  • Cink: Az immunrendszer sejtjeiben számos olyan fehérje van, amelyek működésképtelenek cink nélkül. Ez tény. Ám az is tény, hogy nagyon kevésre van szükség, amit még a mi rendetlen nyugati táplálkozásunk is fedez. Az OGYÉI azt javasolja, hogy csak igazolt cinkhiány esetén orvosi javaslatra szedjük.
  • Aloe: Bőrgyógyászatilag nagyon jó. Belsőleg nem az. ITT összeszedték, hogy milyen lehetséges mechanizmusokon keresztül fejtheti ki hatását, de az immunrendszerre vonatkozó része elég gyenge lábakon áll. Átfutottam 50 tudományos cikket az aloe vera és a szervezet kapcsolatára vonatkozóan és csak állatokat vizsgáltak immunrendszerrel összefüggésben, humán adatot nem találtam, vagy max sejtes adatot. Engem egyáltalán nem győzött meg a hatásossága. (ellenben megtudtam, hogy császármetszés után a hegkezelésben sem elég hatásos sajnos az aloe gél) Egyébként erősen hashajtó, pláne gyerekeknél, ezért a szakemberek nem ajánlották.
  • “Fertőtelnítőszerek”: Na nem a hipóra gondolok, hanem az olyan szerekre, amelyek bacigyilkosok. Ilyen a fokhagyma, a gyömbér, a propolisz és a grapefrút. Ezek mind-mind olyankor jók, amikor meg akarsz gyógyulni. Megelőzésre nem és azt is elmondom miért. Az immunrendszer folyamatosan tanul mégpedig úgy, hogy te benyalod a villamoson a bacit, megküzd vele és megtanulja, hogy ez egy rossz baci. Így aztán, amikor legközelebb újra kézmosás nélkül eszed a péksütidet villamosozás után, a szervezeted nem elemezgeti a bacit, hanem nemes egyszerűséggel kinyírja. Ezért van az, hogy 1 éven aluli babák immunrendszerébe TILOS beleszólni. Tanulnia kell a szervezetnek. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kell fertőtleníteni egyáltalán. Csupán annyit, hogy hagyni kell az immunrendszerének (is) azt, hogy felfedezze a világot. Tehát azzal, hogy megölöd kíméletlenül az összes bacit, ami beléd jut többet ártasz, mint használsz. Az a célod, hogy az immunrendszeredet támogasd és ezzel nem támogatod csak elbutítod. Ha már beteg vagy, akkor segíthetsz neki a bacigyilkolásban, de megelőzés gyanánt nincs értelme.

IMMUNTÁMOGATÓK, amelyeknek VAN értelme

  • Vitaminok: Valójában ha egészségesen táplálkozol, akkor erre sincsen szükség. Tudom, a vitamos cikkemben azt írtam, hogy manapság ki étkezik kiegyensúlyozottan, szóval lehet vitamint szedni. Ez igaz továbbra is, de ott nem emeltem ki azt, amit most megteszek: elsőként próbálj meg kiegyensúlyozottan étkezni! Nem lehet eleget hangsúlyozni a táplálkozás fontosságát. Tehát a készítmények szedése helyett első körben próbálkozz meg a helyes táplálkozással! Hogy mi a helyes? Abban én nem vagyok elég kompetens. Olyan embert keress, aki ebből szerezte a diplomáját, aki táplálkozástudományt tanult évekig. Szerencsére már az online térben is egyre több szakember van jelen.
  • D-vitamin: Ő külön pontot érdemel, ugyanis táplálkozással nem igazán lehet fedezni a szükséges mennyiséget. Nyáron a napsütés biztosítja nekünk az elegendő adagot, de ilyenkorra, február végére kiürülnek a raktárak.
  • Probiotikumok/prebiotikumok: Valójában itt is inkább az egészséges táplálkozásról van szó. Merthogy ez úgy van, hogy a beleinkben rengeteg jó baci él, de élnek rosszak is. Ugye, Te is azt szeretnéd, ha a jók lennének többen. Ennek érdekében két dolgot kell tenned: olyan dolgokat eszel, amit szeretnek a bacik és nem eszel olyat, amit nem szeretnek. Erről már írtam ITT.
    Visszatérve az immunrendszerre. Az a helyzet, hogy a bél a legnagyobb immunszervünk. Ennek az az oka, hogy azt a sok mindent, amit megeszel folyamatosan ellenőrizni kell, nehogy valami káros jusson be. Tehát a belek és az immunrendszer folyamatosan kapcsolatban van egymással.
    A probiotikumok bacikat tartalmazó készítmények. Ezeknek csak akkor van értelme szedni, ha jó baci hiányod van, mondjuk antibiotikumok vagy egy kiadós hasmenés miatt. Szóval amikor újra kell teremteni a bélflórát (persze sosem nulláról). Megelőzésre nem annyira jók, inkább lábadozásra.
    A prebiotikumok “bacikaják”, tehát olyan anyagok, amelyeket szeretnek a jó bacik. De ezek nem csak mesterséges készítmények lehetnek, hanem például sok rost, zöldség, gyümölcs. Úgyhogy “kénytelen leszek” újra leírni, hogy megéri egészségesen táplálkozni és ezáltal is vigyázni a bélbacikra. Ráadásul közvetve az immunrendszeredet is támogatni tudod ezzel.

A kórokozók elleni védelem fontos eleme a higiénia. Ha szeretnéd saját szemeddel látni, hogy miért is fontos a kézmosás, akkor kattints IDE!

Forrásaim: a megjelölt tudományos cikkeken, tankönyven túl az immunológia órai jegyzetem, az https://www.ogyei.gov.hu/ és Lukasz Rebeka: Hozzátáplálás szakemberektől-6. fejezet (Dr. Dér Péter)

Szóljon hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ez a weboldal sütiket használ. A törvények értelmében kérlek, engedélyezd a sütik használatát vagy zárd be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás