Tévhitek a maszkviselésről

A koronavírus-járvány második hulláma igen érdekesen alakul. Míg tavasszal a többségnek egyértelmű vagy legalábbis elfogadható volt, hogy be kell tartani a szabályokat (maszk, kézmosás, távolságtartás), mára már az álhírek és a tudománytól teljesen elrugaszkodott képzetek uralják a közösségi médiát. Aki beszél a vírusról, az pánikot kelt. Aki felhívja a maszkviselés fontosságára a figyelmet, az pánikot kelt. Holott szó sincs pánikolásról! Pusztán annyi, hogy hiteles helyekről tájékozódjunk. A maszkviselésből sokan politikai, sőt IQ-kérdést csinálnak, de ennek én biztosan nem leszek/vagyok részese.
Összeszedtem néhány mondatot a közösségi médiából a maszkokról, melyekre a tudomány segítségével fogok reagálni.

 

1.Oxigénhiányos leszel ha hordod

Nem leszel. Erre egy nagyon egyszerű bemutatót készített egy dublini orvos, aki 6 db sebész maszkot pakolt fel magára és közben mérte a véroxigén-szintjét. Picit lejjebb ment ugyan, de hiányról szó sincs:

https://youtu.be/k5npQivAmcE

Egyébként a WHO is ugyanezt mondja:

https://youtu.be/l33a25lchT8

Aki fulladást tapasztal, annak 3 oka lehet:

  • Nagyon súlyos tüdőprobléma (ez azért elég ritka, meg erről általában tud az ember)
  • Rossz a maszk (Nem kell mindenkinek N95 vagy FFP maszkot hordani! Ha nem kapsz levegőt alatta rendesen, akkor cseréld le másikra!)
  • Pszichés eredetű a fulladás (A maszk visszautasítása mögött több minden állhat, erről ITT olvashatsz)

2. Volt, aki maszkban futott és meghalt. A maszk életveszélyes

Lássuk csak, ki ez a valaki! Az úriembert Zhang Pingnek hívják és nem halt meg. Két és fél órát futott maszkban, mire a tüdeje összeomlott és kórházba került, de meg tudták menteni. Arról nem szólnak a hírek, hogy milyen maszkot hordott, de azt tudni lehet, hogy még futás előtt érezte, hogy nem kap rendesen levegőt a maszkban. ITT leírják részletesen, hogy mi történt és mit nyilatkozott a kezelőorvosa.
Amerikában viszont valóban történt egy baleset, ugyanis a sofőr N95-ös maszkban volt hosszú órákig. Ezt a maszkot csak egészségügyi dolgozóknak vagy kifejezetten nagy veszélynek kitett embereknek ajánlják és nekik se túl sokáig. Ez a maszk tényleg nagyon jól szűr, de pont ezért hétköznapra nem is ajánlott.

Tehát nem azt kell leszűrni ebből, hogy a maszk úgy általában egy hülyeség, hanem azt, hogy jó maszkot kell hordani. Ha meg tudod, hogy gyengébb a tüdőd (mert pl.dohányzol), akkor ne sportolj maszkban!

3. Nem bizonyított, hogy tényleg véd

De, bizonyított. Rengeteg új tanulmány jelent meg a kérdésben, mert korábban senkiben nem merült fel, hogy ilyen alap dolgot tudományosan bizonyítani kéne.
Aki azt állítja, hogy nincs tudományos bizonyíték arra, hogy a maszk lassítja a vírus terjedését, az nyilvánvaló, hogy nem vette a fáradtságot, hogy legalább keressen egy-egy tanulmányt. Egy sima guglizás és már el is öntenek a bizonyítékok. (Ja, hogy egynémelyik értelmezéséhez szaktudás kell? Van ilyen, a szakcikkek már csak ilyenek…) Ha nem hiszel nekem, akkor a Google Scholar-ba írd be, hogy “mask wearing” és tiéd a világ!

Nekem EZ a kedvenc tanulmányom, de ITT van egy magyar nyelvű összefoglaló is.

Balról jobbra:
1.képen látható, hogy mennyi csepp került a levegőbe, mekkora szórással
2. képen a vizsgált maszkok
3. képen pedig, hogy melyik maszkról mit kell tudni

Azt azért tudni kell, hogy NEM VÉD 100%-osan!!!! Nem leszel golyóálló egy textildarabtól, néhány csepp azért ki tud kerülni a levegőbe. Minél több ember van bezsúfolva, minél kisebb helyre, annál több részecske lesz a teremben. De ebből nem azt kell leszűrni, hogy akkor tök felesleges hordani, hanem hogy a maszk hordásán kívül azért vigyázni kell magunkra.

4. Nincs tudományos konszenzus a maszkviselésről

De van. Attól, hogy pár ember, akinek Dr. van a neve előtt azt állítja, hogy nincsen, attól még van. Hiába kapnak 10 ezer lájkot youtube-on a fehérköpenyes megmondóemberek, a szakmai oldalak egyértelműen kiállnak a maszkok mellett. Persze van aki, ezt mondja jobbnak, van aki amazt, van aki szerint mindenkinek FFP maszkot kéne hordania, de azt senki nem kérdőjelezi meg, hogy kell-e egyáltalán hordani.
Mit tegyek ide forrásnak? Legyen mondjuk WHO, CDC, Népegészségügyi Központ, Orvosi Kamara. Kell még?

5. A vírus átfér a maszk lyukain, szóval felesleges hordani

EZ A KÉP EGY KAMU!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

KAMU KÉP!!!!!!!!!!!!

Először is: a vírus 25-szörös nagyításban nem látható, tehát ez a kép biztosan nem valós. Másodszor pedig tisztázzuk, hogy hogyan is működnek a maszkok.

A maszk nem a vírust fogja meg, hanem a csulát, vagyis azt akadályozza meg, hogy a szervezetünkből távozó vírusok ne menjenek túl messzire. Vírus nem kószál szabadon. Cseppekhez rögzül, melyek légzéskor és beszédkor távoznak. Meg persze tüsszentéskor, köhögéskor is, de meglepően sok csepp ürül egy sima mondat elmondásakor is. Tehát azt felesleges hangoztatni, hogy a vírus átfér a maszkon, mert persze, hogy átfér, de ez nem baj, mert nem is azt kell felfognia.

Akit érdekel, az ITT el tudja olvasni a szemcseméreteket.

6. A házi textilmaszk semmire való

A maszkokat két csoportba lehet osztani: textilmaszk/ sebész maszk és professzionális maszkok.
Az első csoportra igazak a fentebb leírtak, tehát a környezetünket védik a belőlünk távozó cseppektől. A második csoportra (ide tartozik az N95 és FFP maszkok) ugyanez igaz, de ők kívülről befelé is védenek.
EZ a tanulmány azért is tetszik, mert nagyon sokféle maszkot vizsgáltak és arra jutottak, hogy bármi jobb a semminél. Egy sima sál is sok cseppet meg tud fogni. A mottó: kockázat csökkentése.
Egyik kedvenc virológusom, Dr. Kemenesi Gábor itt összefoglalja a lényeget:

https://youtu.be/d-3d8qqaJyo

7. Gyerekre tilos maszkot adni

A gyerekek maszkviselése egy elég megosztó téma. Egy biztos: nem tilos.
Müller Cecília, tiszti főorvos még májusban azt nyilatkozta, hogy 6 éven aluliakra nem kell maszk. A WHO az alábbiakat állítja:

  • 5 év alatt nem kell maszk (bár tünetmentes hordozók lehetnek ők is, de erre kicsi az esély az eddigi adatok alapján)
  • 5 éven aluliaknak csak akkor lehet indokolt, ha tudjuk, hogy sokat lesz zárt térben beteg emberekkel
  • 6 és 11 év között a körülményektől függ, hogy kell-e (tudja-e helyesen hordani, sokat van-e zárt térben, van felnőtt, aki segít neki le-felvenni , mutat-e tüneteket, van-e koronás a családban)
  • 12 év felettiekre a felnőttekre érvényes szabályok vonatkoznak
  • Sima szövetmaszk elég nekik. Orvosi maszk akkor kellhet, ha a gyermekről tudjuk, hogy valami miatt nem működik megfelelően az immunrendszere (pl. krónikus beteg)
  • Gyerekeknél is fontos, hogy helyesen hordják a maszkot és hogy tiszta kézzel vegyék fel
  • Sportolásnál, játszóterezésnél nem kell maszk, inkább a távolság tartására érdemes figyelni

Babáknál a szoptatás véd a fertőzéstől és mivel ők még a szüleikhez tapadva mozognak, elegendő, ha magunkat védjük a vírustól.

8. Lehet, hogy nem leszel covidos, de tüdőgyulladásod lesz a maszktól

Ó, ez az egyik kedvencem! Na már most az van, hogy a helyes maszkviselésbe beletartozik az, hogy nem ugyanazt a maszkot hordjuk hetekig. Ha mosható a maszkod, akkor mosd ki! Pláne, ha abban dolgozol napi 8-10 órát. Legyen egy vagy több váltás, így mindig lesz tiszta maszkod. Ha eldobható maszkod van, akkor azt dobd el (a kukába!!!!) és ne használd többször!
Ha túl sokáig van rajtad a szövetmaszk, akkor persze, hogy elszaporodnak rajta a baktériumok, amit aztán jól belélegzel és kész a baj. De itt megint az van, hogy nem a maszk úgy általában rossz, hanem a koszos maszk rossz. Tessék kimosni, lecserélni és kész, meg van oldva!

9. Több forrásból is olvastam, hogy a maszk rossz, szóval biztos rossz

Én meg több forrásból olvastam, hogy nem rossz. Na, akkor most mi van? Nem az számít, hogy hányszor jött szembe veled a Facebook-on egy forrás, hanem hogy az milyen forrás?!

A Google és a Facebook algoritmusai ráadásul nem pont ugyanazokat jelenítik meg neked, mint nekem. Mivel rólam tudja a Google, hogy szeretem a tudományt, ezért bármire keresek rá, egyből fog kihozni nekem szakmai oldalakat. Ám ha női magazinok (nem akarom bántani őket, tiszelet a kivételnek) és bulvárlapok oldalain tájékozódsz tudományos kérdésekben is, akkor nem kell csodálkozni, ha többször találkozol hatásvadász, ám valótlan cikkekkel.

Nem kell mindent elsőre elhinni és nem is kell mindig mindenben kételkedni. Hiteles oldalakról kell tájékozódni, szakemberektől és nem összeesküvés-elméleteket és kamu képeket gyártó oldalakról.

10. Csak orvos nyilatkozhat a maszkviselésről

Akár hiszitek, akár nem, de ezzel tényleg érveltek egyesek, amikor egy virológus beszélt a maszkokról. Egy fizikus, immunológus, biológus (vagy mondjuk biotechnológus 😉 ) egy adott kérdésben még többet is tudhat, mint egy orvos. Nem az számít, hogy orvos-e valaki vagy sem, hanem hogy ért-e az adott témához, van-e szakképesítése etéren.

11. Ha nincs tünetem, nem folyik az orrom, nem tüsszögök, nem kell hordani

De kell. Az a baj, hogy a WHO és ezalapján a mi tiszti főorvosunk is még tavasszal azt mondta, hogy elég a betegeknek hordani. Sőt, az is elhangzott, hogy egészségeseknek káros, mert hamis biztonságérzetet ad és azt hiszik, hogy mindent megtettek. Nos, azóta eltelt jópár hónap és most már biztosan tudjuk, hogy van tünetmentes terjesztés. Ez tavasszal még kérdéses volt.
Ma már viszont tudjuk, hogy aki semmi tünetet nem észlel magán, az is képes megfertőzni másokat. És mivel nem érzel semmit, nem is tudhatod, hogy van-e benned vírus vagy sem (hacsak nem jársz el hetente PCR-tesztre), tehát úgy kell magad kezelni, mintha fertőzőképes lennél. Ez persze most nagyon rosszul hangzik, de ne felejtsük el azt, hogy a lényeg: a kockázat csökkentése. Azért kell egészségesen is hordanod, hogy lecsökkentsd az esélyét annak, hogy bárkit is megfertőzz.

12. Ha hordom a maszkot, minden oké, nem kell tenni mást

Bárcsak így lenne. A semminél persze jobb az is, ha csak maszkot hordunk és nem mosunk kezet, nem tartjuk a távolságot. A mottó most is ugyanaz: kockázat csökkentése. A maszkkal máris csökken a kockázat, de a kézmosással, távolságtartással még tovább csökken. És ez a legfontosabb.

Van persze olyan eset, hogy nem kell maszkot hordani. Ha biztos vagy benne, hogy tudod tartani a leglább 1 méteres távolságot a másiktól, tünetmentesek vagytok és ráadásul szabad téren is találkoztok, akkor nem szükséges a maszk.

13. Elég ha a számon van a maszk

Nem elég, mert kilégzéskor és persze tüsszentéskor is távoznak a vírust tartalmazó cseppek. A helyes maszkviselés lényege, hogy az orron, szájon is rajta van és egészen az álladig tart. Itt elmondják, hogy hogyan kell hordani helyesen (köhögés, tüsszentés is benne van):

https://www.youtube.com/watch?v=WiCdNeuluvY&ab_channel=MagyarV%C3%B6r%C3%B6skereszt

14. Mivel senki nem hordja, teljesen felesleges, hogy én hordjam

Nem felesleges. Dr. Merkely Béla azt mondta, hogy ha mindenki hordaná a maszkot, akkor 4 hét alatt vége lenne ennek az egésznek. A WHO szerint is elég lenne, ha az emberek 80%-a betartaná az előírásokat és máris jelentősen visszaszorulna a járvány. Ám ahogy kimész, láthatod, hogy messze vagyunk még a 80%-tól. Jogosan merülhet fel benned, hogy akkor én minek is hordom? Oké, nem fertőzöm meg a maszkelleneseket, de ők meg jól megfertőznek engem, mi? Hát remek!

Az a “jó hír”, hogy a betegség súlyosságga nagyban függ attól, hogy mennyi vírust lélegzel be. ITT leírják részletesen, hogy még ha le is tüsszentenek mások és benyeled a vírust, akkor sem leszel annyira beteg, mintha maszk nélkül lélegezted volna be. Influenzavírusnál már megfigyelték ezt a dózisfüggést, de a koronavírusra is igaz. A cikkben példákat is felsorolnak, amikor pl. COVID-pozitív emberek is utaztak egy hajón, ám alig kapta el valaki és azoknak se lett súlyos, mert kötelező volt a maszkviselés. Tehát megint mi a jelszó? Kockázat csökkentése! Attól, hogy senki nem hordja az irodában, te hordhatod nyugodtan, mert bár teljesen csak akkor védene, ha mások is felvennék, de már így is le tudod csökkentetni a súlyos megbetegedés esélyét.

15. A maszktól kiütéses lesz az arcod

Ez hasonlít a “maszk életveszélyes” és a “maszk tüdőgyulladást okoz” érvelésekhez. Ha nem mosod ki a maszkot, akkor igen, elszaporodhatnak olyan bacik, gombák, amelyekre a bőröd azt mondja, hogy “köszi, de ez nem kell”. Tiszta maszk esetén is előfordulhat, hogy “bepálik” a bőröd. Ilyenkor ha tudod, menj ki a levegőre, vedd le a maszkot és szellőztesd meg magad. Érdemes lehet esetleg másik fajta maszkot választani.

De tudod, azon is el lehet gondolkodni, hogy mi a jobb: lesz pár kiütésed vagy összeszedsz egy vírust, ami nem egy sima influenza.

16. Visszalélegzed a kilélegzett anyagokat, ami károsítja a tüdőt

Ha ez tényleg így lenne, akkor minden orvosnak rajta kéne lennie a tüdő-transzplantációs listán. A kilélegzett anyagok (jelentsen ez bármit is…) nem károsítják a tüdőt. Semmilyen tudományos bizonyítékot nem találtam erre.

Talán aki ilyet tapasztal, annak le kéne cserélnie és/vagy kimosnia a maszkját. Megint nem a maszk rossz, hanem a helytelenül hordott maszk.

17. A maszk kötelezése emberiség elleni bűntett

Ez egy valós népszavazási javaslat. Amikor azt hittem, hogy már minden furcsasággal találkoztam, akkor jött ez. Elmondom, hogy mik számítanak emberiség elleni bűntettnek (köszönöm az infókat a jogász férjemnek 🙂 ):

Nemzetközi büntetőbíróság értelmezésében:
az emberiesség elleni bűntettek alatt bármelyik következő cselekmény értendő, amelyet a polgári lakosság elleni átfogó vagy módszeres támadás részeként, a támadásról tudva követnek el:
(a) szándékos emberölés;
(b) kiirtás;
(c) rabszolgaságba taszítás;
(d) a lakosság áttelepítése vagy erőszakos elhurcolása;
(e) bebörtönzés vagy a fizikai szabadság elvonásának más súlyos formája, a nemzetközi jog alapvető rendelkezéseinek megsértésével;
(f) kínzás;
(g) erőszakos közösülés, nemi rabszolgaságban tartás, prostitúcióra kényszerítés, kényszerterhesség, kényszer-sterilizálás, vagy a nemi erőszak bármely más, hasonlóan súlyos formája;
(h) bármely meghatározható csoport vagy közösség üldözése a 3. bekezdésben meghatározott politikai, faji, nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nemi, vagy más, a nemzetközi jog által egyetemesen tiltott egyéb ismérv alapján, a jelen bekezdésben írt bármely cselekménnyel, vagy a Bíróság joghatósága alá tartozó bármely más bűntettel kapcsolatban;
(i) személyek erőszakos eltüntetése;
(j) az apartheid bűntette;
(k) más, hasonló jellegű, szándékosan nagy szenvedést, vagy a testi épség vagy a testi vagy a lelki egészség elleni súlyos sérelmet okozó embertelen cselekmények.

Szerinted ezek közül melyikbe sorolható be az, hogy egy nyomi textildarabot kell a szád elé tenni, azért hogy vigyázz embertársaidra?…

18. Festéshez, rovarirtáshoz szuper, hi-tech maszkot kell felvenni, de egy halálos vírus ellen meg elég egy textildarab? Na persze…

Itt megint az a probléma, hogy még mindig nem értették meg sokan, hogy hogyan véd a maszk. Még egyszer: a maszk a testünkből beszéd, lélegzés, tüsszentés, köhögés során távozó cseppeket fogja fel, amelyben a koronavírus csücsül. Egyes profi maszkok azt is megakadályozzák, hogy kívülről bekerüljenek a cseppek.

A festéshez, rovarirtáshoz, bányászathoz, radioaktivitáshoz használt maszkok dolga, hogy KÍVÜLRŐL ne kerüljön be semmi a testedbe. Nem akarod beszippantani a rovarirtót. De annak a bizonyos textildarabnak nem ez a lényege.

 

19. Van még?

Remélem mindenre sikerült válaszolni, ami szembejöhet Veled az interneten. Ha mégsem, akkor kommentben írd meg, hogy mi az, amivel még el akarnak bizonytalanítani.

És ne feledd! A maszkviselés lényege a kockázat csökkentése. (Tessék megtanulni, álmodból felkelve fogom kikérdezni 😀 ) Nem a pánik, nem a paranoia, nem a félelemkeltés, hanem egyszerűen így tudsz vigyázni a legjobban magadra és embertársaidra.

 

 

Tetszett a cikk? Szeretnél még hasonló témákról olvasni? Akkor iratkozz fel a hírlevélre!

 

 

2 Hozzászólás

  1. Szeretem a világos beszédet Ez most tökéletesen sikerült. Köszönöm.

    1. Köszönöm! 🙂 Remélem sokakhoz eljut az infó

Szóljon hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ez a weboldal sütiket használ. A törvények értelmében kérlek, engedélyezd a sütik használatát vagy zárd be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás