A méregtelenítés hasonlít az immunerősítésre meg a hormonkárosításra, vagyis van benne igazság, de valójában nem az ami. Van-e értelme a kampányszerű méregürítésnek? Mit mondanak erről a szakemberek?

Méregtelenítés szakmai értelemben
A méregtelenítés szakmailag azt jelenti, hogy eltávolítjuk a mérget olyan emberekből, akik mérgezés áldozatai lettek. Ez csak és kizárólag orvosi segítséggel lehetséges! Kígyóméreg, alkohol, kábítószer és társai tartoznak ide. Ez lehet akut vagy krónikus. Akut, amikor valaki meghúzza a fagyállót és méreganyagokkal telik meg a szervezete, krónikus pedig pl.az azbeszt mérgezés. Tehát a “klasszikus” értelemben vett mérgezés gyógyítása a méregtelenítés.
A máj és a vese munkájára nem szoktuk használni a méregtelenítés szót. Amikor egy olyan vegyület kerül be a testünkbe, ami idegen (pl. gyógyszer, tartósítószer, adalékanyag), a bélből való felszívódás után a májba kerül. A máj előszöris megpróbálja vízoldhatóvá tenni, azért, hogy könnyebben ki lehessen üríteni. Ezután további kémiai módosításokkal olyan formára hozza, hogy (mérettől függően) a vesén keresztül vizelettel vagy az epén keresztül széklettel kiüríthessük a szervezetből.
Pro infok: a májsejten belül a sima endoplazmás retikulumban vannak a detoxifikáló enzimek.

Felmerülhet a kérdés, hogy honnan tudja a máj, hogy melyik vegyülettel mit kell csinálni? Hiszen annyiféle molekulát eszünk meg nap, mint nap! Honnan tudja, hogy az aszpartámot így meg így, a paracetamolt meg úgy meg úgy kell módosítani? Nos, az a helyzet, hogy nem tudja. Nem ismer ő minden vegyületet. Egész egyszerűen az történik, hogy minden molekulán keres egy “fogáspontot”, vagyis egy olyan kémiai csoportot, amit ismer. És ilyet mindig talál. Fogalma sincs, hogy mik azok a benzodiazepinek, de az oxo-csoportját azt felismeri és onnan már tud vele mit kezdeni.
Szóval valahogy így működik a máj, tehát gyönyörűen megküzd számos vegyülettel, folyamatosan végzi munkáját. Nagyon-nagyon kevés anyag van, amivel nem tud mit kezdeni. Ilyenek a nehézfémek: ólom, higany stb. Ezeket egész egyszerűen elraktározza. Ám ez azt is jelenti, hogy ezzel nem tudsz mit kezdeni, azok onnan nem fognak kiürülni.
Néhány gondolat a mérgekről
Nem minden méreg, amit annak mondanak.
Az előbb említettem a gyógyszereket. Na,de mielőtt elkönyvelnéd, hogy “tessék, tudtam én, hogy a gyógyszerek mérgek” elárulom, hogy amennyire a gyógyszerek mérgek olyannyira méreg a víz is. A jól ismert közhely valójában teljesen igaz: kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben méreg. Ez szinte minden vegyületre, molekulára, anyagra igaz. (Azért mondom, hogy szinte, mert fenntartom a lehetőségét annak, hogy létezik olyan anyag, aminek korlátlan, idokolatlanul nagy mennyiségű fogyasztása nem okoz gondot, de nekem nem jut eszembe ilyen.) Semmit nem szabad túlzott mértékben fogyasztani!
A méreg szót csak arra használjuk, ami valóban méreg! Mint például a kígyóméreg vagy a fagyálló mérgező vegyületei. A táplálékok adalékanyagai, a parabének és a mekis kaja nem méreg. Ez nem egyenlő azzal, hogy kifejezetten egészséges, ez csupán annyit jelent, hogy fogyasztása nem igényel orvosi ellátást.

Méregtelenítés köznapi értelemben
Méregtelenítés alatt azt szokták érteni, hogy a sok adalékanyag és helytelen táplálkozás miatt bevitt tápanyag végett felhalmozódnak a májban a mérgek, amelyeket ki kell üríteni. A kiürítés több módon történhet. Egy teljes iparág épült erre a léböjt diétáktól elkezdve, a perui kovaföldön át, a mindenféle porokig, kapszulákig. Az a helyzet, hogy mindennek a tudományos háttere….nulla!
Félrevezetés, kamu cikkek és rossz következtetések hada fogadott, ahogy beleástam magam ebbe a világba. Egyetlen egy olyan “méregtelenítő” módszert sem találtam, ami tudományosan igazolt lenne! Bocsika, de nem. Ez van!
A szakemberek, tehát orvosok, dietetikusok, táplálkozástudományi szakemberek, gyógyszerészek mind azt erősítették meg, hogy ez a méregtelenítő őrület egy nagy kamu.
Nem halmozódik fel pl. a xantángumi a májadban és nem fogod tudni káposztalével kihajtani onnan. Ráadásul ezek a készítmények sokszor kétes eredetűek, nem vizsgálják be őket és akár valódi mérgeket is tartalmathatnak. Ami persze irónikus, hogy sokan méregtelenítés címén vesznek be mérgeket tartalmazó szereket.
Kismamák, szoptatós anyák, kisgyerekek és krónikus betegségben szenvedők (cukorbeteg, magas vérnyomásos) semmilyen méregtelenítésbe ne kezdjenek bele! Valójában az átlagembernek sincs szüksége rá. A máj és a vese végzik a dolgukat.

Akkor nem kell csinálni semmit?
Dehogynem! Akkor tud a májad és a veséd megfelelően működni, ha egészséges. Attól, hogy “kihajtod” magadból a “mérgeket” nem lesz egészséges. Ugyanis ez egész egyszerűen nem történik meg. Vizet vesztesz, ettől lefogysz pár kilót, jobban odafigyelsz magadra, ezért jobb lesz a mentális állapotod. Maximum ennyi történik a méregtelenítés végére. A múltheti mekis kajás bűnözésed maradékát már lekezelte a máj és a vese és a tusfürdődben lévő vegyszermaradványok sincsenek már sehol.
A májadat a legjobban úgy tudod támogatni, ha:
- Egészségesen étkezel. Tudom, ez folyik a csapból is, de ennek az az oka, hogy a statisztikák szerint a magyar emberek nem táplálkoznak egészségesen. Táplálékkal olyan vegyületeket tudunk bejuttatni a májunknak, amelyek segítik a korábban említett kémiai módosításokat. Nem kell ehhez táplálék-kiegészítő és semmi varázslás. A legtöbb zöldségben benne vannak ezek az anyagok.
- Nem iszol rendszeresen alkoholt. A kulcsszó tényleg a rendszerességen van, ugyanis egy-egy szülinapi koccintásból fel tud épülni a máj (még ha túl jól sikerült is), ám ha minden héten szülinap van, az már nem tesz jót neki.
- Nem fogyasztasz mérgeket. Az alkohol és a drogok súrolják a méreg kategóriát, ugyanis könnyen túladagolhatóak és mérgezést okozhatnak. De ne idd meg a mosószert, a fagyállót, a körömlakklemosót, a környezetbarát ecetes tisztítószert és társait se!
A vese támogatására pedig:
- Igyál sok vizet! A megfelelő folyadékbevitel elengedhetetlen a vese működésének szempontjából.
- Fogyaszthatsz vízhajtó teákat, de csak szakemberrel karöltve! A csalántea igazoltan jó vízhajtó, tehát a vesére jótékony hatása van, de nem szabad rendszeresen és kizárólagosan fogyasztani. Fitoterapeuta véleményét ki kell kérni a használatáról.
A nagyobb méretű molekulák széklettel ürülnek, tehát a beleinkre is vigyázni kell, mégpedig úgy hogy:
- Sok rostot eszünk. Pl.zöldség, gyümölcs és teljes értékű gabonák
- Jó zsírokat fogyasztunk.
- Mozgunk. A mozgás növeli a bélperisztaltikát, tehát a belünk elkezdeni egyre jobban csak kifelé hajtani a tartalmát
Szóval segítsd a májadat és a vesédet és vigyázz a beleidre! Ez a legjobb megoldás, nem a csodamódszerek.
Forrásaim, avagy honnan tudom, hogy hogyan működik a máj:
Fonyó Attila: Élettan tankönyv
Kvantitatív és orvosi biokémia tantárgy órai jegyzetem
Ha szeretnél tudatosabb lenni az életedben, akkor kattints ide!