Imádom a tudományt!
Már kiskoromban is nagyon szerettem. Egy megdönthetetlen bizonyítékkal is tudok szolgálni erre, ami nem más, mint egy családi anekdota.
Nagyjából 6 éves lehettem, amikor egyik este épp nem tudtam mit kezdeni magammal, ezért odamentem Anyukámhoz és ezt mondtam:
“Mit tanuljak, Anya? Tanuljam a madarakat?”
Anyukámnak leesett az álla, amiért én a hetvenhét plüssállotom, kártyáim és mindenféle játékom helyett tanulni szeretnék. Elő is vettem az Ablak-Zsiráf könyvet és tanulgattam a hazai madarakat.
Hát,így indult az én tudományos karrierem. Középiskolában kicsit el voltam veszve, hogy merre induljak, miben vagyok tehetséges és a többi szokásos tinidilemmák, de aztán eszembe jutott ez a kis történet és minden világos lett: nekem biológiát KELL tanulnom. A biológiából végül molekuláris bionika lett.
2013-ban kezdtem el tanulni a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A rengeteg matek és programozás mellett ott volt a biokémia, a sejtbiológia, a farmakológia, az orvosi rendszerbiológia és még jó pár izgalmas tárgy. 2017-ben elkezdtem az orvosi biotechnológia mesterszakot is, amit 2020-ban végeztem el. Idő közben ugyanis megszületett a kislányom, így kihagytam egy évet.
Még meg sem száradt a pecsét a mesterdiplomámon, amikor beiratkoztam egy tudomány-kommunikáció képzésre. Azért végeztem el, hogy elméleti hátterem is legyen ahhoz, hogy hogyan is kell mesélni Nektek a tudományos témákról.
Dolgoztam több laboratóriumban is: rekombináns fehérjéket állítottam elő, DNS-t szabtam-varrtam, de belekóstoltam kicsit a bioinformatika világába is. Részt vettem a Varsói Egyetem nyári iskoláján is, ahonnan úgy jöttem haza, hogy én mostantól csak az idegrendszert akarom kutatni. A FIESZTA 2015 Pályázatán pedig különdíjas lettem, esszéket írtam tudományos témákról.
Mindig is hajtott a kíváncsiság, hogy megismerjem a világot, azon belül is az emberi test működését. Lenyűgözőnek találom a gének és a sejtek világát. Egy különleges birodalom, aminek megismerésével számos (a mindennapi életünket is befolyásoló) kérdésre kapunk választ.
Tarts velem! Megmutatom Neked, hogy milyen izgalmas ez a világ!