Eredmény(ek) 9 mutatása

Ugráló gének

Micsoda???? Ugrál a gén? De honnan hova? Nem úgy volt, hogy a géneknek meghatározott helye van a kromoszómákon? Nos, általában de. Ám akad néhány huncut jószág is, akik képesek helyet változtatni. Ismerjük meg őket kicsit!

Minden, amit a genetikai ultrahangról tudnod kell

A genetikai ultrahangon nem látszódnak a gének. Könnyen asszociálhatunk erre a névből, ezért nem is tartom szerencsésnek, hogy így hívják. Ám azt belátom én is, hogy az “olyan ultrahangvizsgálat, ahol genetikai rendellenességre utaló jelekre koncentrálnak” név túl hosszú lenne. Lássuk, mit is kell tudni róla!

Miért került 700 millióba Zente gyógyszere?

Az elmúlt hetekben hatalmas közösségi összefogás indult egy másfél éves kisfiú, Zente megmentésére. Egy ritka betegségben szenved, melyre az egyetlen tartós gyógymód 700 millió forintba kerül. A gyógyszer árát sikerült összegyűjteni, Zente megkapta a kezelést. Vajon miért került ilyen sokba ez a gyógyszer? Hogyan fejti ki hatását?

Á,velem ez nem fordulhat elő!

Hajlamosak vagyunk abban a hitben ringatni magunkat, hogy mi sosem leszünk súlyos betegek, hogy mi aztán tuti nem kapjuk el a veszélyes fertőzéseket és naná, hogy sosem halunk meg. Tudjuk, hogy ez nem igaz, mégis így éljük az életünket. Ez nem jelenti azt, hogy most akkor kuporodjunk össze a sarokban, húzzuk fejünkre a takarót és …

5 dolog, amt tudnod kell a GMO-s növényekről

A GMO mindössze annyit jelent, hogy genentikailag módosított élőlény. Nem egyenlő azzal, hogy mutáns, rákkeltő, káros. Viszont az igaz, hogy az esély megvan rá, hogy az. Nem ismerjük még a GMO-s növények fogyasztásának hosszú távú hatásait, ez tény. De az is tény, hogy túlzott aggodalommal fordulunk a GMO felé. Számos pozitívummal is rendelkezik. Olyan ez …

6 dolog, amit tudnod kell a rákról

Rák, tumor, daganat. Mindannyian találkoztunk már ezzel a betegséggel. Azt gondolom mondanom sem kell, hogy egy halálos betegségről van szó. De ahhoz képest, hogy milyen sokat hallani róla, elég hiányosak az információk. Nagyon sok a tévhit, aminek akár súlyos következményei is lehetnek. Mint például az, hogy ilyen-olyan “csodamódszerek” miatt abba hagyják az orvosi kezeléseket a …

Rossz gén=betegség?

A genetika elképesztő változásokon ment keresztül az elmúlt 20 évben. Megfejtettük az emberi genomot, vagyis, hogy a DNS-ünkben melyik bázis után pontosan melyik jön. Ez három millárd betű…Azt hittük akkor, hogy most aztán ránk köszönt majd a Kánaán, mostmár megértettük az embert, a világot és mindent. Egyesek szerint megfejtettük Isten nyelvét is. Azt hitték, hogy …

DNS (1. rész)

Mi is az a DNS? DNS, azaz dezoxi-ribonukleinsav. Na, most hogy feloldottam a betűszót minden világos lett, igaz? Ha mégsem, akkor elmondom, hogy a DNS a sejtjeink és így egész szervezetünk örökítőanyaga. Információt tárol és ad át. De hogyan épül fel? Miért tud örökíteni? És egyáltalán milyen információt?

Ez a weboldal sütiket használ. A törvények értelmében kérlek, engedélyezd a sütik használatát vagy zárd be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás